A körút

Kedd reggel még kicsit csipásan voltam, de észrevettem 3 kalapos srácot iskolába menet. Magyarul beszélgettek, tuti néptáncosok, majd kedden kiderül hogy táncolnak, ugyanis a magyar kocsmában táncház lesz.
Az iskolarendszert kezdem megszokni, itt minden előadást, labort 1 óra 40 percig tartanak.
Erdősítés laboron összesen 3-an voltunk Fejér János, Fejér András és én. Erdősítést az idős néni tartja, akiről már írtam. Félév végén le kell adni egy projektet, amit egy üzemterv alapján kell elkészíteni, Ilona néni ragaszkodott ahhoz, hogy nekem valamilyen külön üzemtervet keres, ahol nincsenek fenyők vagy ilyen magasabb szinteken található fajok. Nem ellenkeztem, keresetünk is egy elkészített projektet, amiben kocsányos tölgy, kőris van főként és ez alapján kell elkészítenem a sajátomat másféleképpen, még nekem sem tiszta, hogy hogyan, de Andrásék segítenek majd.

Erdőrendezésből ismét voltunk kint terepen:

Az úgy néz ki, hogy kapunk térképet, sétálunk sétálunk, egyszer csak nem csücsülünk le hanem megnézzük, hogy melyik parcellában, alparcellában vagyunk, kikeressük a kis könyvünkből és az alapján elkezdjük kitölteni a fisa-t, ami összefoglalja a termőhely tulajdonságait, számokkal és betűkkel írja le. 

Majd Jacob bácsi elsétál néhány fához, megméri a kerületét és szemre néhány magasságot, ezeket is rögzítjük és sétálunk a következőhöz.

Erdészeti kitermelés terepen csörlőzés volt a gyakorlat, egy számomra egészen érdekes dologgal huzigáltuk a fákat, ez a szerkezet úgy működik, hogy a láncfűrészhez hozzákötnek egy csörlőt bizonyos áttételeken keresztül. A fűrészt kikötik egy fához, így oda lehet vontatni a fákat egy helyre. Ezt sűrű fenyőerdőkben használják állítólag, mikor még fiatal az állomány, de szükség van gyérítésre és traktorral vagy lóval lehetetlen a közelítés. A fenyőt könnyen is elhúzza elég jól lehet vele dolgozni, olyan 1 tonnáig lehet vele csörlőzni.

Össze álltunk egy képre jobbról balra haladva: Barna, Golyó, Magor, János, Andrán és én.

Azért jut idő másra is, nemcsak tanulás van, hétfőn, szerdán este néptánc. Sőt csütörtök délután azon vettem észere magam, hogy ások, ugyanis Adélék építkeznek és még a hideg beállta előtt be kell keríteni a telket, amire Szilveszter elmondása szerint a 200 m-re lévő Brassó körgyűrű miatt van szükség. Ugyanis valami meg kell fogja az idáig sirülő kamionokat. Szilveszter csíki gyerek, Matyi brassói, még itt volt Xilamér, aki szintén brassói és János, Adél barátja, aki négyfalusi. Jól esett egy kis mozgás, jót ettünk utána, hallgattuk Szilveszter világnézeteit, nevettünk sokat. 

A hétvége is érdekes volt, mint már írtam a helyi magyar erdészeti szakcsoport minden évben szervez "körutat", idén Bölönbe mentünk egy hétvégi házba. Pénteken 2-kor találkoztunk a vasúton, mindenki adott 2 lejt és Magor fordult egyet 2 sörért. Még a vonat el sem indult elfogyott az egyik, elő is került a köményes pálinka szintén Magor jóvoltából, majd némi beszélgetés után megérkeztünk Mogyorósra. Innen Zsoltiék értünk jöttek és elvittek Bölönbe az otthonukba. Megízleltünk pár Hargitát, majd kimentünk a hétvégi házhoz, és ott is kipróbáltuk, ugyanolyan volt az íze.

Másnap kimentünk és a helyi mérnökúr és Jenő bácsi, Laci szakmai előadásait hallgattuk. Először egy kocsánytalan tölgyesbe mentünk, ahol már igen szép újulat volt, a gyertyán második lombkoronaszint ki volt véve vagy 7 éve, így az erősebb fényhatás miatt megindultak a csemeték növekedni. Mint később kiderült, lékek is vannak az erdőrészben, itt csoportos felújító vágásnak hívják, a lékek nagysága egy, másfél fahossznyi. Ápolva is voltak a lékek, lehetett látni, hogy lecsapkodták a gyorsabban növő gyertyánokat, hogy ne nyomják el a tölgy csemetéket.

Mértünk átmérőt, megtudtam egy két titkot is, mint például az átlalót sok helyen megbuherálják a fakupecek, vagyis mikor erdőt vesznek, akkor olyan átlalót visznek, ami kevesebbet mér, mikor eladnak, akkor meg úgy értékesítik, hogy pár centivel többet mutasson, nagy köbméternél sokat fog.

Az egyik nagy probléma itt, hogy a szaknyelvet románul tanulják a diákok és csak az ilyen körutakon van esélyük megtanulni a szakkifejezéseket. Az átlalót, is clupa-nak ismerik, de többen is kérdezték tőlem, hogyan van magyarul, szóval érdekli őket.

Magor és a klupa

A táborhely felé meglátogattunk két csemetekertet is. Kevés csemetekert van a környéken, a legközelebbi vagy 30 km-re van, az emberek nem igazán foglalkoznak vele, sok vele a pepecskélés azt mondják. A bölöni kertek sem túl nagyok és ezzel is a mérnöknek kell foglalkozni, nem igazán bízza másra. A kerítését kalákában csinálták, az öntözést pedig egy megduzzasztott patakból oldják meg vödrökkel..de a csemeték szépek voltak! Csak állati eredetű trágyával dolgoznak, nem használnak műtrágyát. Azt mondják, hogy a műtrágyával növekedett csemeték szép nagyok lesznek meg erősnek néznek ki, de mikor kiültetik őket, nem bírják a szélsőséget.

Mire visszaértünk már javában fortyogott a kecsketokány, a tokány pörköltnek felel meg. Jenő bá vezetésével az erdészeti dolgozók készítették nekünk.

Közben mindenki Bajuszt figyelte, Jenő bá kutyáját. Bajusz élvezte a helyzetet, odahúzott a fogával egy fát a rakásból és két sört is odahúrcolt, majd odament Kincsőhöz udvarolni, mire megjegyezték a kollégák, hogy Jenő, le se tagadhatod a kutyádat!

Ebéd után kimentünk egy bükkösbe, ahol fokozatos felújító vágást végeztek, először magvető vágást és így tovább, de mégis maradtak foltok, ahol nem újult meg a bükk, az ilyen foltokat Jenő bácsiék luccal pótolták és bekenték a csemeték csúcsát szerrel, hogy ne rágják a vadak. Itt nem használnak kerítéseket, talán azért, mert nem futja ki. Béla bá azt is elmondta, hogy régen, mikor még nem voltak vegyszerek, a birka büdös gyapját tekerték a csemeték csúcsára, amit nem igazán komáztak a szarvasok.

Este lett, mire leértünk a pisztrángoshoz, itt vagy 6 tóban voltak pisztrángok különböző korosztályok, lejtős területen egy patak táplálja a tavakat, a magasabban fekvőkből csővel túlfolyón keresztül csobog bele az alsókba. A madarakkal szokott gond lenni, egyébként megéri tartani őket, nem esznek sokat, 25 lej kilója, amit értékesíteni lehet.

Csanád, Magor és én az x.-ik Hargita után mulatunk éppen!

Másnap Mogyoróson vártunk a vonatra és elemeztük a hétvégét. Szerintem megérte elmenni, bár sokan nem jöttek el.

Hétvégén a Királykőn gondolkoztam, de a hét eléggé kimerített, tanulnivaló is akad már elég, így szombaton nem indultam neki..délután mikor láttam, milyen szép idő van, úgy sajnáltam, hogy végül nem vágtam neki.
Azért csak kimerészkedtem csipkebogyót szedni a Cenkre. Mikor a betűknél jártam még első hétvégén lefelé hátul jöttem le D-Dk-i irányban és megfigyeltem egy rétet, ahol jó sok csipkebogyó (Rosa canina:))vagy ahogy itt mondják pecs található.
Neki is készültem, magamhoz vettem a malaclopó real-os bevásárlószatyromat, hogy ezt most jól teleszedem, fölfelé azon gondolkodtam, hogy milyen szép lehet a rét, mikor vöröslik a roskadozó csipkebokroktól, utamat csak néhány "kosz motoros" zavarta meg, az egyiknek még kamera is volt a fején, lehet felkerülök a youtube-ra, ha valaki megtalál, szóljon. Azért nem zavartak ők sem, gyorsan elcsörtettek és nyugodtan lépkedtem bokáig a tarka levélszőnyegben. Mikor felértem a rétre, szusszantam egyet és a szemeim elkezdték fürkészni a bokrokat. Gyorsan átrendeződtek az arcizmaim, mikor szembesültem vele, hogy elkéstem. A bokrok üresek voltak, valószínűleg néhány helyi nyugdíjasklub versenyt rendezett, hogy ki tud több hecsedlit szedni és véresen komolyan vehették a kihívást. Egy maréknyit azért én is gyűjtöttem, de meg is ettem még a helyszínen. Kis elmélkedés után megindultam a 31-es busz végállomása felé. néhány lépés után egyre gyorsabbak lettek a lépteim, majd futottam. Már évek óta nem futottam csak úgy, felidéződtek a tesiórák emlékei, versenyt futottam magammal.
Visszaérve még kipipáltam a napi román leckét, ugyanis minden nap megcsinálok egyet a román nyelvkönyvemből.
Reggel mostam, a képen látható diszkréten összeácsolt osb lapok egy arctic márkájú mosógépet rejtenek. Úgy működik a rendszer, hogy be kell fizetni egy összeget egy kollégistának, akié a mosógép. Nála van a lakatkulcs és mikor úgy gondolom, hogy mosni akarok, akkor ideadja. Hetente kétszer lehet mosni max 2 órát.
Mikor bementem a kulcsért éppen valami angol filmet nézett és mikor románul szóltam hozzá, kinevetett. Éreztette velem, hogy még hátravan néhány lecke a könyvemből. Angolul kezdett beszélni, mivel ő olyat is tud, de én azért is románul folytattam a mondanivalómat.
Ez volt az első negatív élményem itt, de egy kis lendületet adott, hogy azért is megtanulom a nyelvet.
Azóta a ruháim is megszáradtak én meg kihevertem az affért.
Később kilátogattam az egyik piacra, kicsit körülnéztem, a román piaci hangulat soha nem változik:)
Mikor kicsi voltam mindig jártunk az "ócska piacra" nézelődni, és volt egy ember, aki azt kiabálta állandóan, h "Szecse lá csorápíí", ami annyit tesz, 10-et a lábra, ugyanis 10 ezer lejért árulta a zoknikat. Megjegyzem, hogy idén is visszalátogattam az ócskára és a bácsi ugyanazt hajtogatja, csak nagyobb és fehérebb lett a bajusza.
Hát itt is akadt bőven az ilyen eladókból, egymást próbálták túlrecitálni.

Délután kimentem megnézni a Bokrétások fellépését, ugyanis ma van a magyar napok utolsó napja, a főtér most is tele van emberekkel. A Bokréta előtt felléptek a kicsik is, ők nagyon aranyosak voltak.

Nem mindig fenékig tejföl ám az élet, nyakamba borultak a beadandók, ezért nem írtam ide. Hétfőn tudtam, hogy gyakorlatom lesz erdészeti kitermelésből, be is volt írva a naptáramba, hogy találkozó a buszállomásnál 9-kor. Nyugodtan feküdtem le vasárnap este, abban a tudatban, hogy 8-kor kelek és mivel bérletem van, simán kiérek a buszállomáshoz.
Reggel 7:54 perckor pittyeg a telefon, a következő sms-t kaptam Magor kollégámtól, aki egyébként Szentgyörgyi:
Jossze m terepre?
Én álmosan és kicsit felháborodottan - hiszen még aludhattam volna 6 percet - kivánszorogtam a folyosóra és felhívtam őt, hogy természetesen megyek.
-Akkor készülj össze 2 perc alatt, és megvárunk - mondta Magor és letette a telefont.
Mint később kiderült nem a buszállomáson van a találkozó, hanem a buszállomástól, amiből van vagy 3, indul egy busz a város szélére és onnan kell még gyalogolni és ott van a találkozó. A kis magyar - székely különítmény elindult, 6-an voltunk a hétfői terepen, kicsit különválva.
A telepen elmondta az oktató a druzsba, vagyis láncfűrész részeit, odaballagtunk néhány fenyőrönkhöz, és sorban nekiestünk. Én kb. 10-nek kerültem sorra, kaptunk védőnadrágot is. Egyébként a fűrész iszonyú jól vágott, valamilyen kobaltos lánc volt rajta, vagy csak a fenyőrönk volt száraz, nem tudom.
Magorról azt kell tudni, hogy mindig valamilyen színű Nagymagyarországos pólót visel magán, elmondásokból hallottam, hogy egy jéghoki meccsről is kivitték a zsandárok úgy, hogy a lába sem érte a földet, igaz akkor csak székely zászlóval fényképezkedett. Nekem el is mondta, hogy nem érti, Magyarországon miért rakhatnak ki a románok román zászlót. Egyébként nagyon rendes, mint a többiek is. A románokkal különleges kapcsolatot ápolnak, még én sem értem teljesen, ehhez itt kell élni, hogy az ember megértse. Nem utálják őket, ugye nagyon sok kollégával napi szinten beszélnek, meg mégiscsak a szakma valamennyire összetartja az embereket, de mások a szakosztálybeli hallgatók.
Mikor bemegyek órára, már tudom merre kell néznem és bólintanom, hogy megérkeztem, mert ők egy külön kis csoportot alkotnak, nem úgy, mint András.
András brassói, ő másképp viszonyul ezekhez a dolgokhoz, nem ül külön és nem jár a szakosztályba sem, de néptáncol, barantázik, lovagol szóval elég sok értékes dologgal foglalkozik. Ő is azok közé tartozik, akiket bármikor felhívhatok, ha kérdésem van. Andrásnak van egy román barátja, Dan, aki szintén rendes. Én elöl szoktam ülni, hogy könnyebben belemenjen a tudomány a fejembe, ne kelljen akkora utat megtegyen, míg elér hozzám. Ők is elöl ültek erdősítés előadáson kedden, csak egy padsorral odébb.
Arra lettem figyelmes, hogy András egy papírlapot nyújt felém. Azt hittem a katalógus, de nem. Egy levél volt, Dan írt nekem. Érdekes kis mókának ígérkezett, már 2-3 éve nem leveleztem órán, felidéződött a kamaszkor csintalansága. Gyorsan beleolvastam és nevetni kezdtem. Azt írta, hogy mikor mikor behunyja a szemét a tanárnő, akkor osonjunk ki az ajtón. Tudniillik a tanárnő elég idős és az előadást úgy tartja, hogy behunyja a szemét, nem is olvas, csak előhozza a gondolatait és diktál.
Később megérkezett a katalógus is, András volt az, aki kivitte a katedrához, miután körbeért. A tanárnő nem vette észre.
Igazából az erdősítés kurzust a rektor tartja, csak ő nem ér nagyon rá. Mikor először tartott órát, fél órás késéssel jött be, 2 ember is kísérte, magyarázott nekik és közben még beszélt telefonon és az ablakban figyelt valami munkálatot, majd mikor elmentek az emberei bejött egy titkárnő, hogy valamit haladéktalanul alá kell írnia..ezek után elkezdte az órát tartani. Ő is könyv nélkül, csak ő nem hunyja be a szemét, hanem nagyon is figyel, és mi is figyeltünk rá.
Sok kérdést tett fel előadás közben, amire természetesen egyetlen jó választ sem fogadott el, de legalább mindenki jártatta a tekervényeit.
Mikor az utcán sétálok, néha elkapok egy-egy magyar szót, szép számban vannak itt magyarul tudó emberek, csak az idők során megváltozott itt minden. Nem volt nekik egyszerű itt megélni, most is, aki érvényesülni akar és mondjuk eltartani egy családot, annak tudnia kell románul.
Hétfőn még voltam néptáncon is, és elkezdtünk szatmárit tanulni. Ez a sors iróniája. Voltunk vagy 4-en újak, de mind fiúk, így most nekünk kellett várni, hogy éppen sorra kerülhessünk, nem úgy, mint az Ürmösben, ahol tolonganak a lányok:)
Hétvégén a Bokrétások is fellépnek a magyar napok keretén belül.
Egyébként az egyetemen nem néznek ki, sőt a magyarok rendesen pártfogolnak, Soós Barna például ideadta az összes elektronikus tananyagot, amire csak szükségem lehet. A románokkal sincs baj, nem tapasztaltam olyat, hogy rossz indulatúak lettek volna felém.
Még mesélhetnék, de holnap 8-tól erdészeti építmények!

Bucsecs 1

Aztán óvatosan lefelé! - Köszönt el Sófalvi András és felesége még odafönt.
Mire visszaköszöntem már nem láttam őket, akkora köd volt. Az első két jelzést még megtaláltam, utána már csak az volt bennem, hogy lefelé tartok és majd lesz valami..20-25 perc után a nap felbontotta a ködöt és kiderült, hogy egyáltalán nem az úton haladok a Szarvasok völgye felé:) Az út tőlem 100-200 m-re kanyargott lefelé a mélybe, így arra vettem az irányt.
Az egész péntek este kezdődött, mikor ismét tudatosult bennem, hogy hétvége van, így gyorsan le is foglaltam a helyemet az Omu menedékházában szombat estére. A menedékház 2504 méteren van a csúcsot jellemző sziklához építve, a Bucsecs hegység legmagasabb pontja, Romániában a kilencedik. Nem is az adatok a lénbyegesek, nem az a fontos, hogy hány méter, minden hegynek van egy egyénisége, a kisebbek is nyújthatnak legalább akkora élményt, életre szóló emléket. Vonattal utaztam Busteni-ig, -nem tudom van-e magyar neve, a wiki nem adta ki, csak azt, hogy 0,23% a magyarság, én biztosan megdobtam az adatokat, így Busténynak nevezem innentől- majd onnan a kék kereszt jelzésen fölfelé a Bebele csúcsig, majd onnan a sárgán tovább az Omuhoz.

 Az út elején mindjárt ki is írták, hogy vigyázz, medve és néhány gyakorlati jó tanácsot is mellékeltek, mint ne térj le a túristaútról, azt nem tudom, hogy a medvéknek szóltak-e, hogy ők meg ne térjenek rá, minden esetre kedvesek.
Útközben találtam egy koponyát - a túristaúton - ami nem hiszem, hogy tehéné lehet, hiszen a legeléshez és kérődzéshez nem kellenek ekkora fogak, mivel a vadászattan tantárgyam a Jóisten segedelméből lett meg, nem merek semmilyen kijelentést tenni a koponya mivoltához.
Egy-két nyomot is felfedeztem, ami már biztosan medvéé, hiszen a teheneknek nincs karmuk, ezt már kiskoromban megfigyeltem.
Bustényból 36 leiért felvonóval is felviszik az öltönyös, nyakkendős túristákat, de én gondoltam, több időm van, mint pénzem, így inkább alulról figyeltem a néha felbukkanó kabint. A fölfelé út egészen a Babeléig nem tett túl a Nagykőn, de mégis megérte,  megcsodálhattam néhány TAXON-t közelebbről, A Professzor büszke lehet rám:)

Fönt már hó fogadott, megcsodáltam a Szfinxet és gyorsan továbbindultam a lármás tömegturizmustól. Mikor már csak a szívem lüktetését hallottam egy-egy megpihenésnél, akkor éreztem, hogy ez való nekem! Ez hiányzott egész héten! Mikor elértem a menedékházat, nagyon megörültem. Nem vagyok edzésben, a táska is nehéz volt, mert felesleges dolgokkal töltöttem meg, mint étel, hálózsák, benzinfőző, meleg ruházat..nem tudtam előre, hogy nem lesz rájuk szükségem.

Fönt találkoztam a "Bakancsosok" társasággal, kikkel beszélgettem is kicsit, kiderült, hogy Udvarhely környékéről vannak és több erdész is van köztük. András Alberttel is váltottam néhány szót, aki székelyvarsági. Mondam is neki, hogy tavaly jártunk ott a Gyuláékkal és Tartód vára felé találtunk egy szénégető telepet, mire ő hozzátette, hogy ő is látta már, hiszen az övé. 

Siettek lefelé, mert gyerekekkel jöttek föl és már igen idős volt az idő, kérdezte tőlem Albert, hogy elfogadok-e egy kis maradék kenyeret tőlük, mert nem akarják lecipelni. Mondtam, hogy igen, ki tudja mi lesz még. Aztán kérdezte, hogy Egy darab szalonna elférne-e még nálam, utána elővett egy 3 liter ürtartalmú múanyag dobozt, amiban háziszalámi, kolbász, abárolt paprikás szalonna, túró és sajt volt beletömve és mondta, hogy ételt ő nem visz haza, pakoljam ki. Én megköszöntem, mert ugye ki tudja mikor eszek ilyen házi ínyencségeket és elkezdtem kipakolni, mire mondta, hogy hagyjam, nem kell neki a műanyag doboz sem, kezet nyújtott és a feleségével a gyerekek után siettek.

Én is szeretnék ilyen emberré válni, Gyula azt mondta nekem régebben, hogy ez olyan dolog, amit nem feltétlenül annak kell visszaadni, akitől kapta az ember, hanem tovább kell adni. Biztosan lesz ilyen az én életemben is, mikor továbbadhatom.

Még napnyugta előtt kitisztult az idő, képet is csináltunk, megismerkedtem Sófalvi Andrással és Emesével, akik szintén Udvarhelyiek, jókat beszélgettünk, meghívtak egy forraltborra, elmesélték, milyen útvonalon jöttek fel és András szakmájáról is beszélgettünk, a régészetről.

 A szállás Tömve volt emberekkel, még jó, hogy lefoglaltam a helyem. Csehek, románok, magyarok voltak főként emeletes ágyak voltak és ami a leg érdekesebb, be van vezetve a gáz! Felhozták csöveken keresztül a gázt, és a kályhában az égett. Ez tette fölöslegessé a benzinfőzőmet, ami külön történet..a hálózsákomat és a meleg ruhákat.
Egyébként a szállás 30 lei, ami 2000 Ft, ami szerintem nem sok ilyesmiért. Este, mikor már az utolsó ember is befejezte a csörtetést, mikor már nem világított senki a szemembe az ócska fejlámpájával, mikor már az utolsó román szavaknak a visszhangja is elnyelődött az OSB lapok ragasztóanyagában, csönd lett. Fél percig. És valaki elkezdett iszonyatosan horkolni. Nyugodt ember vagyok, de erre nem számítottam, igazából szájba tudtam volna verni egy lapáttal, csak nem volt lapátom és vagy 8-al arrébb aludt. Iszonyatos meleg is volt, de valahogy csak elaludtam.
András szólt reggel, hogy kel fel a nap, neki is indultam, lefelé.
Mire kitisztult és rátértem a Szarvasok völgye felé vezető ösvényre gyönyörű látvány tárult elém:

Lent megült a köd a völgyek mélyén, magába burkolva az bükkösök titkait.

Most a Nagykőnél magasabb zónákban jártam, itt az ún. Havasi gyepen nem nő más csak szőrfű meg a sziklákon zuzmók, közelítve a titkok felé az Alhavasi cserjések régiójában már megjelentek a Törpefenyők, borókák, havasi éger, majd lejjebb feltűntek az éppen tűleveleiket hullató, telet hirdető vörösfenyők. 

A havasszépe másodvirágzását? is megfigyeltem és valami rózsafélét, a termése hasonló a csipkebogyóhoz, de csak hasonlít, majd utánanézek határozókönyvben, hátha még nem írta le senki, és meglesz az első növény, amit elnevezhetek:) Már vannak is ötleteim, hogy minek fogom hívni, de ez maradjon rejtély.
Elhagyott pásztorkalibára bukkantam, a birkákat már Szant Mihály-kor levitték valószínűleg, érdekes volt látni, hogy a tűzhely kémény nélkül a gerenda kalibában bent volt, még kövekkel sem volt körberakva, én nem lennék ilyen bátor azért.
A kaliba mellett gyönyörű rét volt, biztosan szép birkákat nevelnek ezeken az ősgyepeken.
Beraktam az ajtót és lefelé indultam a ködbe, elhagyva a fenyőelegyes-bükköst, elértem a bükköst, ahol gyérítéseket eszközöltek nemrégiben.
Az állomány gyönyörű volt, itt nem kell kovárvány csíkokat nézni, és vakargatni az erdészfejeket, hogy megmaradjanak a csemeték. Szinte kaszállni lehet a bükköt.

Pár perc alatt gyűjtöttem ezt a csomag "erdésszotyit", aminek a nagy részét el is csemegéztem Bustényban a vasútállomáson, mert 2 órát vártam a vonatra.

És ilyenek nőhettek volna ezekből a makkokból is..nincs ok az aggodalomra, maradt ott rengeteg!

Végezetül az Erdei kutyatej és a TAF, vagyis magyarul LKT nyomai. TAF = Tractor Articulat Forestier, ezt már az első héten megtanultam itt. Sopronban tanítják, hogy ne menjünk rá az LKT-val a Boroszlánokra és a védett növényekre, úgy látszik itt is tanítják dendrológiából, hiszen a munkások kikerülték!

Délelőtti gyakorlat a Rakodónál, a felvételezés során faj szerint magasságot, életkort, gyökfőátmérőt mértünk..

..folytatás

Szombaton túra után még elmentem egy erasmusos találkozóra, ahol megismerkedtem a mentorommal, Tímeával. A mentorok segítenek a külföldi diákoknak feltalálni magukat, segítenek beilleszkedni és mindezek mellett önkéntesen vállalják a szolgálatot.

Vasárnap kis időzóna eltolódással ébredtem délben, de Timi szólt, hogy még elérek az 5 órakor kezdődő várnézésre, amit nem hagyhatok ki. Nem bántam meg, az idő gyönyörű volt, a várhoz egy lépcső vezet fel korai juharokkal és magas kőrisekkel szegélyezve. Éjszaka ki van világítva, úgy őrzi a századok emlékeit. Ingyenes a belépés, étterem is működik benne, mikor ott voltunk még esküvői fotózás is volt!

Nagyon érdekes az erasmusos csoport, legtöbben spanyolok és portugálok, kb. 20 spanyol diák van. Összetartóak, sok helyre együtt mozognak. Az egyik spanyol lány, Victoria Fernandez Mahiques közgazdaságtant tanul itt, mert itt jobban tudja teljesíteni a tárgyait.

A várból szép a kilátás, nem is értem, miért nem ide építették az "S" épületet. 

Megtudtam, hogy hétfőn és szerdánként próbál a Bokréta egyetemi tánccsoport, úgyhogy hétfőn még órák után ellátogattam a próbájukra. Nagy örömmel fogadtak és rögtön meginvitáltak egy pohár borra, amiből kettő lett. Vannak koreográfiáik, amiket régebben megtanultak és úgy működnek, hogy az újonnan érkezőket éppen az idősebbek tanítják meg a lépésekre, nincs állandó tánctanár. A próbáikon ki van téve egy becsületkassza és fejenként 1 lei-t kell beledobni, ami egy csomag pufulet ára.

Van egy másik tánccsoport is itt, a Sirülő, ahová szintén elnézek jövőhéttől.

Ma erdészeti építmények és erdőrendezés órák után kipróbáltam a helyi menzát. Másodiknak csirkemájat ettem spagettivel, mivel a köretek közül csak a spagettinek jutott eszembe a román megfelelője, ami szintén spagetti. Este Oláh Csanádék meghívtak a Brassói Egyetem Erdészeti és Vadászati Szakosztályának évnyitójára. 

Elénekeltük a magyar, székely és erdész himnuszt. Csanád úgy kezdte a beszédét, hogy mindenek előtt köszöntöm Merő Nándi soproni egyetemistát..biztosan elpirultam, de ezt betudtam az éppen kortyolgatott Harghitának. A beszéd után az első évesek és én bemutatkoztunk, a régebbi tagok minden bemutatkozáshoz hozzátettek valamiféle székelyes csipkelődést; mint miért jöttél ide egyetemre? meguntad a pityókaválogatást? stb. Később mindenkinek a nótáját elénekeltünk és különböző asztaloknál beszélgetések alakultak ki.

A megnyitónak egy eldugott helyen lévő kocsma adott helyet, aminek nem jegyeztem meg a nevét, de tudom hol van, ez az egyetlen magyar kocsma, ahol magyar zenét játszanak és a Harghita és Ciuc a legkedveltebb italok.

A szakosztályról néhány gondolat;

Nem kapnak pénzt az egyetemtől, a Brassói Magyar Diákszövetség keretein belül működnek. Felkarolják a magyar erdészeti és vadászati képzésben részesülő diákokat, erdészeti szaknyelvet anyanyelvükön használják, kapcsolatot teremtenek az anyaországi erdészdiákokkal. Megszervezik a Kárpát-medencei Magyar Erdészdiák találkozót, Brassó-Sopron találkozót, körutakat szerveznek, erdészestek, könyvtárat tartanak fennt.

Nekem is nagyon jól esett, hogy meghívtak az estjükre, megható volt látni azt, hogy egy ilyen kis közösség mennyire összetertó tud lenni és mennyire védik, segítik egymást. Csak tanulni lehet tőlük!

Megismerkedtem III és IV éves tagokkal is, mégegyszer megígértem, hogy elmegyek a szakmai kirándulásukra október végén, majd letettem a fegyvert, mert holnap, vagyis ma, vagyis tegnap erdősítésből megyünk terepre és még pihennem kell.

Nagykő-havas

Reggel 7 óra. csörög az ébresztő, még fordulok kettőt, aztán kipattanok az ágyból, eljött a nagy nap, vége a hétnek, szabad vagyok. Tegnap már voltam órákon és velem egy csoportban van Fejér András, brassói

leendő erdsőmérnök. Megkérdeztem tőle, lenne-e kedve túrázni és ha igen, akkor merre, ő a Nagykő-havast tanácsolta, de nem ért rá, mert dolgozott! Igaza lett.

A legmagasabb pontja a Nagykő 1843 méterével nem tartozik a legmagasabb hegyek közé, de annál több rejtett kincse van, amiből párat ma sikerült megcsodálni.

Elsétáltam a vsútállomásra, ahonnan a buszok is indulnak (3km a kolesztól) és már elindult  Malomdombok felé a busz, mikor odaértem, de le tudtam inteni és megállt. Éreztem, hogy jó úton járok, már mionden rendben lesz. Az úton néztem a hegyeket és gondolkoztam, aztán megkérdeztem egy mellettem ülő embert, hogy mikor következik a Malomdombok megálló és azt mondta, hogy éppen most fogjuk elhagyni. Távfutó bajnokokat megszégyenítve előrerohantam, hogy én itt le akarok szállni, meg is állt a busz, leszálltam, mikor utánam jött valaki és szólt, hogy "manusi" amit nem értettem először, de mikor megláttam, hogy a kesztyűmet nyújtja, rögtön megköszöntem!A nap kisütött, én levettem a pulcsit és nekiindultam a Nagykőnek! A malomdombokon fölfelé már megérintett a hely légköre, szellő hatására a sárguló levelek hullottak a fagyott földre, a kémények füstöltek és a kutyák ugattak.
Fölfelé kettévált az út, a balra a "családi út" vezet -ahogy a helyiek mondják- jobbra pedig a hétlétrás vízesés, ami munkálatok miatt le van zárva. Így a családit választottam. Egy patak mellett vitt az utam, melyet hamvas égerek, hegyi szilek, bükkök és gyertyánok szegélyeztek. A patak egyre kisebb lett, a hamvas éger és a gyertyánok elmaradoztak, helyükre belépett a lucfenyő és a jegenyefenyő. (Fentebb egy madárberkenye és a hóból kibújó havasszépe gyönyörűsége megfogta a tekintetemet. Éreztem, hogy nem volt kiábavaló a dendrológia!) 

Még a fenyőelegyes-bükkös zónában utolértem a Brassói Természetbarát Egyesület tagjait, akik elmesélték, hogy a fenti menedékházat hátizsákonként hordták fel az EKE-vel és a helyi fiatalokkal együttesen. Nagyon kedvesek voltak és mondták, hogy a Brassói Lapokban -ami az egyetlen magyar nyelvű folyóirat és hetente jelenik meg-benne vannak a hétvégi túrák, melyeket a túrista mozgalmak szerveznek. 
Jövő héten veszek is egyet. 
Útközben medvenyomokra bukkantunk, nem mehetett el túl régen, mert még nem fújta be a hó a nyomokat és a karmok is tisztán kivehetőek voltak. A környéken elég sok medve van, a menedékház szamarait is megtámadták már. Újabban szamarakkal hordják föl az élelmiszert és a szükségleteket a házhoz.
Egyébként a medvék nem támadnak, jámbor jószágok, tavaly a Kelemenben kiderült, ahová Rékával, Gyulával és Adorjánnal mentem.
Fönnt már eluralkodott a köd és hófúvások tarkították a tájat, de nem volt hideg, lehet, hogy az új kabátommal való túlzott elégedettsésem éreztette ezt velem.
A menedékházat és a szamarakat csak az utolsó pár méteren pillantottuk meg:

Bennt nyugodt hangulat volt, vettem egy forró teát 2,5 lei-ért és elfogyasztottam az uzsonnámat, közben az ablakon ki-ki kukucskálva vizslattam egy kb. 50 méterre lévő fenyőt, amit 10 percig láttam, majd eltűnt 10 percre. Tanakodtam, hogy felmenjek-e a kilátóig, ami innen még 1 óra és 200 méter színtkülönbség. Már-már visszafelé indultam Zoli bácsiékkal, mikor kiderült az idő és visszafordultam a csúcs felé.

Nem bántam meg. A kilátás pazar volt, el lehetett látni a Csukásig, a Bucsecsig és még sok hegységig, amiket nem ismertem fel.

Visszafeé úton a kabanna felé mentem vissza, ahol megkérdeztem egy embert, hogy tényleg le van-e zárva a vízesés, azt mondta, hogy még igen, de nézzek le oda, ki is lehet kerülni, ha még nincs kész.

Elindultam a hétlétrához, amit joggal nevezhetünk hatnak, hiszen még nincs kész:) Ki is volt írva, hogy:

Közelebb kerültem, majd találkoztam néhány munkással, akik érdeklődtek az ittlétem felől én meg tettettem magam, hogy nem értem és magyarul beszéltem, mire ők hülyének néztek és be akartak fogni egy aggregátor arrébb cipelésére. Én megköszöntem, hogy gondoskodni szeretnének az erőnlétemről, és továbbjöttem. Kár lett volna kihagyni, ilyen helyen még nem jártam soha életemben. A víz hatalmas erővel tör be a sziklák közé, mintegy szétfeszíti őket és utat tör a természet zabolátlan erejével. A zuhatag ilyen létrák mellett tör alá a mélységbe. 10 évvel ezelőtt akkora olvadás volt, hogy a köveket és a fákat fentebbről lemosta a víz a létrákig és összetört az egész.

Majd egy éppen épülő erdészeti házhoz értem, ahol ott volt az építője is, egy Salvamontist, vagyis hegyimentő, aki eredetileg építésznek tanult, de a hegyek jobban vonzották. Ezt másodállásban építi az erdészetnek teljesen egyedül, a ketermeléstől a beépítésig. 

Elköszöntem, majd siettem a buszhoz, amit nem értem el, de ez így kellett legyen. Stoppoltam. Fölvett egy ember a feleségével, ismerősek voltak az arcok, a bácsi, mint később kiderült Pásztor Géza bácsi tanácsolta még odafönt, hogy induljak el a létrák felé. Hazahoztak a koleszig. 

A Kelemen óta ez volt a legszebb túrám, már ezért érdemes volt elönni Brassóba, bízom abban, hogy jövő hétvégén is jó idő lesz. Üdvözlöm minden családtagomat, barátomat, ismerősömet!

Nándi