Pürkerec

Ma reggel csörgött a telefonom, valahogy elnéztem az időt és későn keltem, de még le tudtam nyalni a buszjegyem és felszálltam az 5-ös, majd 6-os buszra. Az utolsó napom Erdélyben idén nem Brassóban,

hanem Pürkerecen töltöttem András barátom invitálására. Pürkerec Brassó mellett található, Tatranggal és Zajzonnal együtt alkotják háromfalut. Itt laknak a háromfalusi csángók. Az esti boricáláson megtudtam Rókától, hogy azért hívják őket csángóknak, mert határőröknek nevezték ki az őseiket az ezeréves határra, de sokan inkább leszereltek és letelepedtek a Zajzon és Tatrang patakok mellé. András unokatestvére, Gyuri vitt ki Brassóból minket, aki egyébként a pürkereci boricások vatáf-ja. A vatáf egy fő egyéniség a táncban, aki összefogja az egészet, irányítja a bonyolult térformákat és esetleg meg is bünteti a lazsálókat. Pürkerecre érve ettünk egy jót és nekiindultunk a határnak, kimentünk egész a korall kőig, ami András elmondása szerint annak az időnek a maradványa, mikor még a pürkereci csángókat a tengeri kagylók képviselték. A faluból kifelé menet megfigyeltem a kontyos tetejű csángó házakat, melyek nagyon jó hangulatot kölcsönöznek a falunak. Szerencsére elég sok megmaradt az eredeti állapotában.

"Állj meg úton járó, kérded itt kie ekszik:

Tiszteletes György pap uram tesz nyugszik:

Lelke penig mennyben vigad, örvendezik.

Trombitaszó után kettő edgyesedik:

Ötven esztendőt szolgált ezen házben

Hetven 8 penig töltőtte világban

Ezerhétszázhuszonkettőben meg halván

E tett ez sírben Szent Iván havában."

Írja a templom falában lévő ősi hagyaték, melyet a templomban találtak meg annak idején. A templom nagyon szép állapotban van és évszázadok óta a dombról figyeli a falu népét, miként viseli magát a zavaros világban. Majd tovább haladtunk tovább a hóval takart határba néha egy-egy nyúlat meghajtott a hozzánk társult kóbor kutya, de mi nem sokat zavartattuk magunkat. Ugye milyen közös lehet két erdésznek készülő fiatalban, elkezdtük határozgatni a cserjéket, fákat a falu szélétől kezdve. 

Egyszer csak megálltunk és András a szemközti domboldalon mutatta, hogy az bizony az "asszonyok ösvénye". A mondás szerint az asszonyok ezen az ösvényen vitték ki a csobányoknak a merendéjt (pásztoroknak kaját), a másik elmélet, hogy az asszonyok azon az ösvényen mentek ki az erdőbe és szedték a rőzsét, és sütték a kenyeret. Mindkét elmélet azt támasztotta alá, hogy az asszonyok igen hasznos munkát végeztek a faluban.

A másik domboldalra mutatva mondta András, hogy az pedig a "patak", ahol régen gyümölcsös volt, mára már csak pár fácska árulkodik erről. 

Nagyon szép erdeifenyvesen csaptunk keresztül, hatalmas fák nőttek ide. Úgy tartják, hogy még  a monarchiában kezdték itt ültetgetni ezeket a fenyőket, előtte bükk vagy kocsánytalan tölgy volt ezen a területen. Az újulat is ezt bizonyítja, hiszen a csemeték nagy többsége kocsánytalan tölgy.

Lassacskán elindultunk visszafelé, a kutyaugatások hangját követve, hófúvásokon, bokrokon keresztül. Ilyenkor télen még a kutyaugatás is másképpen hallszik. Néha meg-megálltunk egy-egy csipkebogyó szünetre, hegyeztük a fülünk és csámcsogtunk. Galagonyát is ettünk.

Hazaérve megérkezett az édesapja is Andrásnak és elmentünk a malomba Marci bácsihoz megőrölni a törökbúzát és a kukoricát. Nagyon igényes gépezete van az embernek, Németországból vette annak idején és összesen 8 darab ilyen van Erdély szerte az elmondása szerint.

Kis pityókát (krumpli) is válogattunk, bepakoltuk a kocsiba a terményeket és ettünk. Megérkezett András barátnője, Andi is, aki szintén egyetemista, csak ő már doktorál. Kicsit beszélgettünk a boricáról, a helyiekről, majd megmutattak nekem két fokost, az egyiket egy padláson kapta András, a másikat egy öregasszony görbebotként használta és ő inkább megvette tőle pénzért. Ezek ősi fokosok, melyek maradványai egy kicsit több virtussal teli kornak. Annak a bizonyítékai, hogy ezen a vidéken farkastörvények uralkodtak, még ma is felfedezni egy-két ilyen jellembeli viselkedést.

Ez a helyi csángó népviselet, de manapság fekete posztónadrágot és lajbit hordanak, a lábukon csengőket és a kezükben lapockát visznek, mely két tulipánból áll, és bele van faragva az, hogy a hordozója a családnak hanyadik leszármazottja. Pürkerecen nagyon sok Fejér nevezetű ember él, így különböző gúnyneveket, megkülönböztetéseket adtak egymásnak a helyiek. Andrásék az Úri Fejérek. Beszélgettünk még kicsit, majd elmentünk borica próbára, mert a pürkereciek vasárnap fellépnek négyfaluban. Van egy úgynevezett kuka, aki állarcba öltözik és úgy követi a boricásokat. A legények a kedvesüktől tollat kapnak a kalapjukba, ez lehet árvalányhaj, de akár állati toll is.

Andi, András és a kuka.

Kezdjetek szeretni, hogy legyen min nevetni,

Az iskolában már egész otthonosan mozgok, már nincs bennem semmilyen szorongás, nem félek attól, hogy megszólítanak románul, megtanultam kezelni ezeket a helyzeteket. Nagyon sok múlik azon, hogy az ember hogy áll hozzá a másikhoz. Ha látják rajtam, hogy meg akarom érteni őket és jó indulattal válaszolok akár helytelenül is, akkor ők is normálisak, persze vannak kivételek mindenhol. A képen András látható a "pürkereci boricamester", én neveztem el így, miután lebetyározott. A borica egy régi háromfalusi csángó tánc, mely kiveszőfélben volt, de mostanában újra összeálltak és ápolják az örökségüket. A lábukon csengő van, András azt mondta, hogy azért maradt ez meg, mert annak idején az ősei határvédelemmel foglalkoztak és csengőt kaptak a lábukra, amit nem tudtak levenni annak érdekében, hogy ne tudjanak elszökni. Érdekes szimmetrikus alakzatokat vesznek fel a tánc során, ezek meghatározott formák. Karácsony táján elmennek boricát járni a faluba, házról házra járnak és a gazda fogadja őket. A gazda dönti el, hogy melyiket járják, az egyes, kettes, hármas vagy török boricát. A tánc közben az egyik legény egy nagy bikacsökkel mászkál a kezében és megbünteti azt a legényt, aki rosszul lép, rosszul járja a táncot. A tehetősebb gazdák eljáratják velük mindegyiket, majd bőségesen megjutalmazzák a boricásokat borral, étellel, pénzzel. A pénzt összegyűjtik és egy bált rendeznek belőle a falunak.

A társulás könyvet éppen Zoli forgatja hátul a padban, itt igazi csemegének számítanak a soproni jegyzetek, már a legtöbb könyvemet elajándékoztam, de úgy gondolom, hogy jó helyre.
Érdekes volt, mikor útépítés órán a tanár látókör szélesítést tartott, a tananyag helyett az életről és egy két aktuális kérdésről beszélt. Kitért a román-magyar viszonyra is, az összes magyar, aki bent volt a teremben nagyra hegyezte a fülét, hogy vajon mi fog kisülni a mondanivalóból.
Végül arra jutott, hogy ez olyan, mint a Rómeó és Júliában, az egy "családból" valók a másik család utálatára buzdítják egymást, de nem tudják megmagyarázni, hogy miért. Rögtön kitört egy kisebb vita, a románok rögtön mondták, hogy mi vagyunk a Júliák, persze Zoli gyorsan az ellentettjét vetette oda nekik. Szerintem ez nem jó hasonlat, az évek során adtunk egymásnak elég okot az ellenszenvre, de a tanult emberek úgysem foglalkoznak ezzel. Egyébként is teljesen más történelmet tanulunk, semmi értelme a vitának, mindenki döntse el magában a saját igazát.
Már alig vártam, hogy letegyem a pennámat az egyetemen és kezdődjön a hétvége. Tánctábort tartottunk Borzsovában, olyasmi volt, mint az Ürmös tábor, tánctanulással, élő zenével, esti mulatsággal.
Pityókatokányt (paprikáskrumpli) készítettünk egyik délután, kicsit odaégett, mivel a fakanál nem sokszor volt a kezünkben, mert nem volt neki hely.
Végül megettük, Szilveszterék muzsikáltak, jöttek a barátai Csomortánból. Sok mindent tanultam a székely észjárásról, meg közelebbi kapcsolatba kerültem egy bőgővel, de ez külön történet.

A szobatársam nagyon sokat iszik és a manele zene mennyisége egyenes arányban van az elfogyasztott sörrel nála. Már a barátnőjét megszoktam, hogy mindig nálunk van, de újabban egy kollégája is ideszokott, együtt isznak. Sokáig nem láttam a kiutat ebből a helyzetből, eleinte inkább felraktam a fülest és néztem román filmeket, hogy tanuljam a nyelvet, de ugye egyebet is kell tanulni. A héten megtaláltam a megoldást: könyvtár! Mindössze 3 lejbe került a beiratkozás a városi könyvtárba, egy egész évre. Van egy hatalmas terem, szinte síri csönd van és akik ott vannak, mind tanulnak. Jó érzés ott lenni, annyi szép lány van, hogy itt ez az egyetlen veszély, ami elvonhatja az ember figyelmét a tanulásról. A dendrológia csodákra képes.

A város már karácsonyi lángban ég, erről árulkodik ez a betlehem is, melyben a királyok és Kisjézus mellett elférnek a hangtechnikusok és néhány román népi énekesnő is. Mindenhol árusok, jó drágán árulják a portékájukat, de engem nem vernek át, már beszereztem 3 kg. gyapjúfonalat Csíkkarcfalváról az új pulcsimhoz, amit Anya fog megkötni, csak még nem tud róla.

A hétvégén ismét a Nagykőhavas volt a célpont, jó hideg volt, de jó néha fázni, a semmin elmélázni. A fölfelé úton találkoztam két táncossal, Ildikóval és Istvánnal ők éppen a havi egyszeri romantikus kirándulásukat töltötték, nem is zavartuk őket. Az egyik barátom azt tartja, hogy ha szeretnénk letesztelni a kedvesünket, igazán megismerni a rossz és jó tulajdonságainak arányát, akkor vigyük 2000 méter fölé. 

Ma pedig kint voltam a zágoni magánerdészetnél és megfigyeltem az irodai munkálatokat. A kapcsolatot Tas barátomon keresztül sikerült felvenni, aki immár sikakás vagy micsodás szóval faiparin van. Kedvesen fogadott az Édesanyja, Réka és Levente, aki erdőmérnökként végzett Brassóban.

Szeretnék TDK munkát készíteni, olyan dolgot kutatni, ami az erdészetnek is hasznos és engem is érdekel. Már van egy-két ötlet, vizsgaidőszak után komolyabban is neki fogok feküdni. Levente foglalkozik a csemetekerttel is, ami a magánerdő tulajdona. 20 ezer hektáron gazdálkodnak Kovászna és Hargita megyékben, bodzafordulói, szentgyörgyi, kommandói területeken. Levente megmutatta, hogyan viszik be a számítógépbe a becsléseket, milyen szerződéseket kötnek a kitermelőkkel, az ellenőrök miként ellenőrzik a becsléseket, hogy működnek a felújítások, milyen fajokkal dolgoznak. Kaptam tőlük egy rakás könyvet, kicsit árnyaltabban látom az erdőmérnöki feladatokat. Megbeszéltük, hogy vizsgaidőszak után kimegyünk terepre is.

Áldott Ünnepeket kívánok!