Nagykő

Nagykő

2013. december 15., vasárnap

Pürkerec

Ma reggel csörgött a telefonom, valahogy elnéztem az időt és későn keltem, de még le tudtam nyalni a buszjegyem és felszálltam az 5-ös, majd 6-os buszra. Az utolsó napom Erdélyben idén nem Brassóban,
hanem Pürkerecen töltöttem András barátom invitálására. Pürkerec Brassó mellett található, Tatranggal és Zajzonnal együtt alkotják háromfalut. Itt laknak a háromfalusi csángók. Az esti boricáláson megtudtam Rókától, hogy azért hívják őket csángóknak, mert határőröknek nevezték ki az őseiket az ezeréves határra, de sokan inkább leszereltek és letelepedtek a Zajzon és Tatrang patakok mellé. András unokatestvére, Gyuri vitt ki Brassóból minket, aki egyébként a pürkereci boricások vatáf-ja. A vatáf egy fő egyéniség a táncban, aki összefogja az egészet, irányítja a bonyolult térformákat és esetleg meg is bünteti a lazsálókat. Pürkerecre érve ettünk egy jót és nekiindultunk a határnak, kimentünk egész a korall kőig, ami András elmondása szerint annak az időnek a maradványa, mikor még a pürkereci csángókat a tengeri kagylók képviselték. A faluból kifelé menet megfigyeltem a kontyos tetejű csángó házakat, melyek nagyon jó hangulatot kölcsönöznek a falunak. Szerencsére elég sok megmaradt az eredeti állapotában.



"Állj meg úton járó, kérded itt kie ekszik:
Tiszteletes György pap uram tesz nyugszik:
Lelke penig mennyben vigad, örvendezik.
Trombitaszó után kettő edgyesedik:
Ötven esztendőt szolgált ezen házben
Hetven 8 penig töltőtte világban
Ezerhétszázhuszonkettőben meg halván
E tett ez sírben Szent Iván havában."


Írja a templom falában lévő ősi hagyaték, melyet a templomban találtak meg annak idején. A templom nagyon szép állapotban van és évszázadok óta a dombról figyeli a falu népét, miként viseli magát a zavaros világban. Majd tovább haladtunk tovább a hóval takart határba néha egy-egy nyúlat meghajtott a hozzánk társult kóbor kutya, de mi nem sokat zavartattuk magunkat. Ugye milyen közös lehet két erdésznek készülő fiatalban, elkezdtük határozgatni a cserjéket, fákat a falu szélétől kezdve. 
Egyszer csak megálltunk és András a szemközti domboldalon mutatta, hogy az bizony az "asszonyok ösvénye". A mondás szerint az asszonyok ezen az ösvényen vitték ki a csobányoknak a merendéjt (pásztoroknak kaját), a másik elmélet, hogy az asszonyok azon az ösvényen mentek ki az erdőbe és szedték a rőzsét, és sütték a kenyeret. Mindkét elmélet azt támasztotta alá, hogy az asszonyok igen hasznos munkát végeztek a faluban.
A másik domboldalra mutatva mondta András, hogy az pedig a "patak", ahol régen gyümölcsös volt, mára már csak pár fácska árulkodik erről. 

Nagyon szép erdeifenyvesen csaptunk keresztül, hatalmas fák nőttek ide. Úgy tartják, hogy még  a monarchiában kezdték itt ültetgetni ezeket a fenyőket, előtte bükk vagy kocsánytalan tölgy volt ezen a területen. Az újulat is ezt bizonyítja, hiszen a csemeték nagy többsége kocsánytalan tölgy.
Lassacskán elindultunk visszafelé, a kutyaugatások hangját követve, hófúvásokon, bokrokon keresztül. Ilyenkor télen még a kutyaugatás is másképpen hallszik. Néha meg-megálltunk egy-egy csipkebogyó szünetre, hegyeztük a fülünk és csámcsogtunk. Galagonyát is ettünk.
Hazaérve megérkezett az édesapja is Andrásnak és elmentünk a malomba Marci bácsihoz megőrölni a törökbúzát és a kukoricát. Nagyon igényes gépezete van az embernek, Németországból vette annak idején és összesen 8 darab ilyen van Erdély szerte az elmondása szerint.
Kis pityókát (krumpli) is válogattunk, bepakoltuk a kocsiba a terményeket és ettünk. Megérkezett András barátnője, Andi is, aki szintén egyetemista, csak ő már doktorál. Kicsit beszélgettünk a boricáról, a helyiekről, majd megmutattak nekem két fokost, az egyiket egy padláson kapta András, a másikat egy öregasszony görbebotként használta és ő inkább megvette tőle pénzért. Ezek ősi fokosok, melyek maradványai egy kicsit több virtussal teli kornak. Annak a bizonyítékai, hogy ezen a vidéken farkastörvények uralkodtak, még ma is felfedezni egy-két ilyen jellembeli viselkedést.




Ez a helyi csángó népviselet, de manapság fekete posztónadrágot és lajbit hordanak, a lábukon csengőket és a kezükben lapockát visznek, mely két tulipánból áll, és bele van faragva az, hogy a hordozója a családnak hanyadik leszármazottja. Pürkerecen nagyon sok Fejér nevezetű ember él, így különböző gúnyneveket, megkülönböztetéseket adtak egymásnak a helyiek. Andrásék az Úri Fejérek. Beszélgettünk még kicsit, majd elmentünk borica próbára, mert a pürkereciek vasárnap fellépnek négyfaluban. Van egy úgynevezett kuka, aki állarcba öltözik és úgy követi a boricásokat. A legények a kedvesüktől tollat kapnak a kalapjukba, ez lehet árvalányhaj, de akár állati toll is.



Andi, András és a kuka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése