Nagykő-havas

Reggel 7 óra. csörög az ébresztő, még fordulok kettőt, aztán kipattanok az ágyból, eljött a nagy nap, vége a hétnek, szabad vagyok. Tegnap már voltam órákon és velem egy csoportban van Fejér András, brassói

leendő erdsőmérnök. Megkérdeztem tőle, lenne-e kedve túrázni és ha igen, akkor merre, ő a Nagykő-havast tanácsolta, de nem ért rá, mert dolgozott! Igaza lett.

A legmagasabb pontja a Nagykő 1843 méterével nem tartozik a legmagasabb hegyek közé, de annál több rejtett kincse van, amiből párat ma sikerült megcsodálni.

Elsétáltam a vsútállomásra, ahonnan a buszok is indulnak (3km a kolesztól) és már elindult  Malomdombok felé a busz, mikor odaértem, de le tudtam inteni és megállt. Éreztem, hogy jó úton járok, már mionden rendben lesz. Az úton néztem a hegyeket és gondolkoztam, aztán megkérdeztem egy mellettem ülő embert, hogy mikor következik a Malomdombok megálló és azt mondta, hogy éppen most fogjuk elhagyni. Távfutó bajnokokat megszégyenítve előrerohantam, hogy én itt le akarok szállni, meg is állt a busz, leszálltam, mikor utánam jött valaki és szólt, hogy "manusi" amit nem értettem először, de mikor megláttam, hogy a kesztyűmet nyújtja, rögtön megköszöntem!A nap kisütött, én levettem a pulcsit és nekiindultam a Nagykőnek! A malomdombokon fölfelé már megérintett a hely légköre, szellő hatására a sárguló levelek hullottak a fagyott földre, a kémények füstöltek és a kutyák ugattak.
Fölfelé kettévált az út, a balra a "családi út" vezet -ahogy a helyiek mondják- jobbra pedig a hétlétrás vízesés, ami munkálatok miatt le van zárva. Így a családit választottam. Egy patak mellett vitt az utam, melyet hamvas égerek, hegyi szilek, bükkök és gyertyánok szegélyeztek. A patak egyre kisebb lett, a hamvas éger és a gyertyánok elmaradoztak, helyükre belépett a lucfenyő és a jegenyefenyő. (Fentebb egy madárberkenye és a hóból kibújó havasszépe gyönyörűsége megfogta a tekintetemet. Éreztem, hogy nem volt kiábavaló a dendrológia!) 

Még a fenyőelegyes-bükkös zónában utolértem a Brassói Természetbarát Egyesület tagjait, akik elmesélték, hogy a fenti menedékházat hátizsákonként hordták fel az EKE-vel és a helyi fiatalokkal együttesen. Nagyon kedvesek voltak és mondták, hogy a Brassói Lapokban -ami az egyetlen magyar nyelvű folyóirat és hetente jelenik meg-benne vannak a hétvégi túrák, melyeket a túrista mozgalmak szerveznek. 
Jövő héten veszek is egyet. 
Útközben medvenyomokra bukkantunk, nem mehetett el túl régen, mert még nem fújta be a hó a nyomokat és a karmok is tisztán kivehetőek voltak. A környéken elég sok medve van, a menedékház szamarait is megtámadták már. Újabban szamarakkal hordják föl az élelmiszert és a szükségleteket a házhoz.
Egyébként a medvék nem támadnak, jámbor jószágok, tavaly a Kelemenben kiderült, ahová Rékával, Gyulával és Adorjánnal mentem.
Fönnt már eluralkodott a köd és hófúvások tarkították a tájat, de nem volt hideg, lehet, hogy az új kabátommal való túlzott elégedettsésem éreztette ezt velem.
A menedékházat és a szamarakat csak az utolsó pár méteren pillantottuk meg:

Bennt nyugodt hangulat volt, vettem egy forró teát 2,5 lei-ért és elfogyasztottam az uzsonnámat, közben az ablakon ki-ki kukucskálva vizslattam egy kb. 50 méterre lévő fenyőt, amit 10 percig láttam, majd eltűnt 10 percre. Tanakodtam, hogy felmenjek-e a kilátóig, ami innen még 1 óra és 200 méter színtkülönbség. Már-már visszafelé indultam Zoli bácsiékkal, mikor kiderült az idő és visszafordultam a csúcs felé.

Nem bántam meg. A kilátás pazar volt, el lehetett látni a Csukásig, a Bucsecsig és még sok hegységig, amiket nem ismertem fel.

Visszafeé úton a kabanna felé mentem vissza, ahol megkérdeztem egy embert, hogy tényleg le van-e zárva a vízesés, azt mondta, hogy még igen, de nézzek le oda, ki is lehet kerülni, ha még nincs kész.

Elindultam a hétlétrához, amit joggal nevezhetünk hatnak, hiszen még nincs kész:) Ki is volt írva, hogy:

Közelebb kerültem, majd találkoztam néhány munkással, akik érdeklődtek az ittlétem felől én meg tettettem magam, hogy nem értem és magyarul beszéltem, mire ők hülyének néztek és be akartak fogni egy aggregátor arrébb cipelésére. Én megköszöntem, hogy gondoskodni szeretnének az erőnlétemről, és továbbjöttem. Kár lett volna kihagyni, ilyen helyen még nem jártam soha életemben. A víz hatalmas erővel tör be a sziklák közé, mintegy szétfeszíti őket és utat tör a természet zabolátlan erejével. A zuhatag ilyen létrák mellett tör alá a mélységbe. 10 évvel ezelőtt akkora olvadás volt, hogy a köveket és a fákat fentebbről lemosta a víz a létrákig és összetört az egész.

Majd egy éppen épülő erdészeti házhoz értem, ahol ott volt az építője is, egy Salvamontist, vagyis hegyimentő, aki eredetileg építésznek tanult, de a hegyek jobban vonzották. Ezt másodállásban építi az erdészetnek teljesen egyedül, a ketermeléstől a beépítésig. 

Elköszöntem, majd siettem a buszhoz, amit nem értem el, de ez így kellett legyen. Stoppoltam. Fölvett egy ember a feleségével, ismerősek voltak az arcok, a bácsi, mint később kiderült Pásztor Géza bácsi tanácsolta még odafönt, hogy induljak el a létrák felé. Hazahoztak a koleszig. 

A Kelemen óta ez volt a legszebb túrám, már ezért érdemes volt elönni Brassóba, bízom abban, hogy jövő hétvégén is jó idő lesz. Üdvözlöm minden családtagomat, barátomat, ismerősömet!

Nándi