Nagykő

Nagykő

2013. október 1., kedd

Ma egész nap esett az eső, talán most is esik, összeállítottam az órarendem, ami igénybe vette az egész délelőttöm. Már tegnap délután megismerkedtem a szobatársammal, a neve Alexandru Tuta. Délután hűtőt kellett szereznünk, mert itt nem jár a kollégiumi szobához, vannak bizonyos emberek, akik megveszik a hűtőszekrényeket olcsón az éppen elballagóktól, akiknek minden lei számít ahhoz, hogy megünnepeljék a frissen szerzett diplomájukat és eladják azoknak, akik éppen beköltöznek a kollégiumokba és szükségük van a hűtőszekrényre. 
Kibuszoztunk a real-hoz, ez a helyi tesco és megvettük a közös dolgainka, mint mosószer, serpenyő stb. és véletlenül a kosárba került egy 2,5 literes regisztrációs Ciucas is:) 
Megérkezett Alex tavalyi szobatársa is, és némi manele zenei aláfestéssel és számomra érthetelen gyorsaságú beszéddel nosztalgiáznak a hőskorról. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése