Nagykő

Nagykő

2013. október 18., péntek

Nem mindig fenékig tejföl ám az élet, nyakamba borultak a beadandók, ezért nem írtam ide. Hétfőn tudtam, hogy gyakorlatom lesz erdészeti kitermelésből, be is volt írva a naptáramba, hogy találkozó a buszállomásnál 9-kor. Nyugodtan feküdtem le vasárnap este, abban a tudatban, hogy 8-kor kelek és mivel bérletem van, simán kiérek a buszállomáshoz.
Reggel 7:54 perckor pittyeg a telefon, a következő sms-t kaptam Magor kollégámtól, aki egyébként Szentgyörgyi:
Jossze m terepre?
Én álmosan és kicsit felháborodottan - hiszen még aludhattam volna 6 percet - kivánszorogtam a folyosóra és felhívtam őt, hogy természetesen megyek.
-Akkor készülj össze 2 perc alatt, és megvárunk - mondta Magor és letette a telefont.
Mint később kiderült nem a buszállomáson van a találkozó, hanem a buszállomástól, amiből van vagy 3, indul egy busz a város szélére és onnan kell még gyalogolni és ott van a találkozó. A kis magyar - székely különítmény elindult, 6-an voltunk a hétfői terepen, kicsit különválva.
A telepen elmondta az oktató a druzsba, vagyis láncfűrész részeit, odaballagtunk néhány fenyőrönkhöz, és sorban nekiestünk. Én kb. 10-nek kerültem sorra, kaptunk védőnadrágot is. Egyébként a fűrész iszonyú jól vágott, valamilyen kobaltos lánc volt rajta, vagy csak a fenyőrönk volt száraz, nem tudom.
Magorról azt kell tudni, hogy mindig valamilyen színű Nagymagyarországos pólót visel magán, elmondásokból hallottam, hogy egy jéghoki meccsről is kivitték a zsandárok úgy, hogy a lába sem érte a földet, igaz akkor csak székely zászlóval fényképezkedett. Nekem el is mondta, hogy nem érti, Magyarországon miért rakhatnak ki a románok román zászlót. Egyébként nagyon rendes, mint a többiek is. A románokkal különleges kapcsolatot ápolnak, még én sem értem teljesen, ehhez itt kell élni, hogy az ember megértse. Nem utálják őket, ugye nagyon sok kollégával napi szinten beszélnek, meg mégiscsak a szakma valamennyire összetartja az embereket, de mások a szakosztálybeli hallgatók.
Mikor bemegyek órára, már tudom merre kell néznem és bólintanom, hogy megérkeztem, mert ők egy külön kis csoportot alkotnak, nem úgy, mint András.
András brassói, ő másképp viszonyul ezekhez a dolgokhoz, nem ül külön és nem jár a szakosztályba sem, de néptáncol, barantázik, lovagol szóval elég sok értékes dologgal foglalkozik. Ő is azok közé tartozik, akiket bármikor felhívhatok, ha kérdésem van. Andrásnak van egy román barátja, Dan, aki szintén rendes. Én elöl szoktam ülni, hogy könnyebben belemenjen a tudomány a fejembe, ne kelljen akkora utat megtegyen, míg elér hozzám. Ők is elöl ültek erdősítés előadáson kedden, csak egy padsorral odébb.
Arra lettem figyelmes, hogy András egy papírlapot nyújt felém. Azt hittem a katalógus, de nem. Egy levél volt, Dan írt nekem. Érdekes kis mókának ígérkezett, már 2-3 éve nem leveleztem órán, felidéződött a kamaszkor csintalansága. Gyorsan beleolvastam és nevetni kezdtem. Azt írta, hogy mikor mikor behunyja a szemét a tanárnő, akkor osonjunk ki az ajtón. Tudniillik a tanárnő elég idős és az előadást úgy tartja, hogy behunyja a szemét, nem is olvas, csak előhozza a gondolatait és diktál.
Később megérkezett a katalógus is, András volt az, aki kivitte a katedrához, miután körbeért. A tanárnő nem vette észre.
Igazából az erdősítés kurzust a rektor tartja, csak ő nem ér nagyon rá. Mikor először tartott órát, fél órás késéssel jött be, 2 ember is kísérte, magyarázott nekik és közben még beszélt telefonon és az ablakban figyelt valami munkálatot, majd mikor elmentek az emberei bejött egy titkárnő, hogy valamit haladéktalanul alá kell írnia..ezek után elkezdte az órát tartani. Ő is könyv nélkül, csak ő nem hunyja be a szemét, hanem nagyon is figyel, és mi is figyeltünk rá.
Sok kérdést tett fel előadás közben, amire természetesen egyetlen jó választ sem fogadott el, de legalább mindenki jártatta a tekervényeit.
Mikor az utcán sétálok, néha elkapok egy-egy magyar szót, szép számban vannak itt magyarul tudó emberek, csak az idők során megváltozott itt minden. Nem volt nekik egyszerű itt megélni, most is, aki érvényesülni akar és mondjuk eltartani egy családot, annak tudnia kell románul.
Hétfőn még voltam néptáncon is, és elkezdtünk szatmárit tanulni. Ez a sors iróniája. Voltunk vagy 4-en újak, de mind fiúk, így most nekünk kellett várni, hogy éppen sorra kerülhessünk, nem úgy, mint az Ürmösben, ahol tolonganak a lányok:)
Hétvégén a Bokrétások is fellépnek a magyar napok keretén belül.
Egyébként az egyetemen nem néznek ki, sőt a magyarok rendesen pártfogolnak, Soós Barna például ideadta az összes elektronikus tananyagot, amire csak szükségem lehet. A románokkal sincs baj, nem tapasztaltam olyat, hogy rossz indulatúak lettek volna felém.
Még mesélhetnék, de holnap 8-tól erdészeti építmények!


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése